Infrafűtés kivitelezés Győrben

Infrafűtés: tisztább, gazdaságosabb, egészségesebb

 

(forrás: www.hg.hu)

 

Bár már nem újdonság az infrafűtés mégsem került be a köztudatba, mint jelentős alternatíva a gáz-, központi-, vagy fafűtés mellé, pedig ez a technológia lényegesen kellemesebb környezetet és gazdaságosabb üzemeltetést eredményez társainál. Érdemes végiggondolni, hogy milyen előnyökkel jár.

Több ízben is beszámoltunk már a tél egyik - és talán - legaktuálisabb témájáról, a fűtésről mind szervizelés, mind gazdaságosság, mind pedig a megújuló energiák (napkollektor) hasznosításának oldaláról. Az infrafűtés az eddig bemutatottakhoz képest tejesen más elven működik, a hagyományos fűtési módokhoz nem is nagyon lehet hasonlítani, hiszen megjelenése (infrapanel), kialakítása, és a szervezetre gyakorolt pozitív hatásai miatt is külön kategóriaként kell kezelni.

Mi az infrafűtés?

Az úgynevezett infrapanelek - melyek megjelenésüket tekintve tábla alakú (már kör alakú is létezik) szerves anyagból készült fűtőtestek - nem tartalmaznak fémes anyagot. Elektromos árammal működtetve (230 V hálózati feszültség) képesek arra, hogy a hőérzetet adó infravörös hullámokat mesterségesen állítsák elő. Ez a hullámhosszúság szemünkkel nem érzékelhető tartományban van, ugyanakkor meleg érzetet kelt. A napenergia jelentős részét ez teszi ki, ettől érezzük melegnek a napsütést is, és ez az, ami hozzájárul a  jó közérzetet megteremtéséhez, és pozitív hatással van az egész szervezetünkre. Az infrapanelek alacsony beruházási költsége mellett könnyű szerelhetőségével és esztétikus megjelenésével harmonikusan illeszthető a belső terekbe.

Összegezve

 

Az infrafűtés korszerű, egészségre pozitív hatást gyakorló, kényelmes és tiszta fűtési forma, mely nem teszi tönkre a falakat, nem kavarja fel a port és egyenletes meleget biztosít. Új technológiája révén beruházást igényel, viszont átépítési költségek nélkül, hosszú távú megoldást kínáló környezetbarát megoldás, mely mentesít a folyamatosan dráguló hőtáv- és gázárak problematikája alól is.

Hogyan működik?

Az infravörös hullám 80%-ban a környezetben lévő tárgyakat és 20%-ban a levegőt melegíti fel, így alacsonyabb hőmérsékleten is magasabb hőérzetet képes elérni. Nem használ közvetítő közeget, hanem a környezetben lévő tárgyakat és személyeket melegíti fel közvetlenül, mivel a panelből egyenesen és egyenletesen áramlik a hagyományos fűtéssel szemben. Az infrasugár a bőr mélyebb rétegeibe hatolva fejti ki melegítő hatását, mely immunerősítő, izomlazító és vérnyomás serkentő is egyben, többek között asztmatikus megbetegedések, és más tünet együttesek esetében is pozitív hatást fejt ki. További előnyei, hogy nem kavarja fel a port, nincs füst, nem szárítja ki a levegőt.

Infrapaneleket a plafonra, oldalfalakra, vagy infraszaunába szerelhető kivitelben, illetve állványos (lábakon álló) mobil termékként is megvásárolhatjuk. Egy otthonban a meleg zónák kialakításához és a helyiségek komplett fűtéséhez is külön panelek szükségesek, melyek 200, 350, 500 vagy 1000W-os eltérő teljesítménnyel működtethetők. A panelek egyenként szabályozhatóak, tehát a lakás különböző részeiben szükség szerint különböző Celsius fokot állíthatunk be. Ez által elkerülhető a túlfűtés, kevesebb energiát használunk fel. Minél nagyobb felületen sugároz, annál jobban érezzük melegnek. Fontos tudni, hogy a levegő hőmérsékleténél 2-4 Celsius fokkal magasabb lesz a hőérzetünk. Például 18 C fokos hőmérőállásnál 20-22 foknak érezzük.

Miért éri meg?

Amit az ember elvár egy korszerű fűtésrendszertől az a következő: olcsó kiépítés, gazdaságos üzemeltethetőség, megbízhatóság, esztétikus megjelenés. Az elektromos áram, valljuk be, nem a legolcsóbb megoldás, főleg akkor, ha fűtésről van szó. Azonban az infra fűtőpanelek körülbelül 30 perc alatt érik el maximális teljesítményüket, ami azt jelenti, hogy teljesen fűtetlen lakásban is fél óra alatt kellemes meleget érezhetünk. Tehát, ha nem tartózkodunk otthon, ki lehet kapcsolni, vagy termosztáttal alacsonyabbra állítani (ekkor nyilván nincs szükség 30 percre sem). A panelek bárhova felszerelhetők, hiszen csak az egyik irányban sugároznak, akár gyúlékony felületen, nedves környezetben is (pl. ágy, vagy asztallap, a fürdőszoba vizes környezete) biztonságosan alkalmazhatók. A belmagasságtól és a felhasználás jellegétől függően választhatunk a panelek közül. Így kisebb teljesítményű panellel melegen tarthatjuk a garázst, a télikertet, ha fagypont alá esik a külső hőmérséklet, és általános fűtésként használhatjuk a többi helyiségben is. Egyenletes hőmérsékletet biztosít, tehát nem állhat elő az, hogy a radiátor mellett izzadunk, míg a szoba távolabbi sarkában belefagy a vázába a vágott virág.

Előző cikkeinkben beszámoltunk már arról, hogy a fosszilis energiák kiaknázása nem csak környezetkárosító, de véges is. Nem hiába emelkedik a gáz ára. Az elektromos áram előállítására azonban megújuló energiaforrások is latba vethetők, persze ennek mindennapos használata még a jövő zenéje. Ennek ellenére számos okot fel lehet sorolni, hogy miért jó függetlenedni a gáz és távhő ellátástól. Az infrafűtés nem csak környezetkímélő, de élettanilag pozitív hatása és rugalmas felhasználási lehetősége révén mindenképpen kíméli a pénztárcát. Korszerű megoldást jelent, nem kell külön kéménnyel, szellőzéssel bajlódni, nincs láng, csöpögő radiátor vagy egyéb kellemetlenség, amivel telente szembe kell néznünk.

 

Asztali nézet